Elkezdődött Ördög Nóráék boltjának költözése

Megosztás

Az elmúlt időszakban Ördög Nóra kapcsán leginkább arról írt a bulvársajtó, hogy szeretett kisboltja, amelyet férjével együtt építettek ki, mennyi fejfájást okoz egy balatonakarattyai utca lakóinak. A bolthoz ugyanis olyan nagy tömegek érkeztek, hogy állítólag az utcában lakók számára szinte lehetetlenné vált a pihenés. Tiltakozások indultak, mindenhol megállni tilos táblákat lehetett látni és a helyzet egyáltalán nem úgy tűnt, hogy meg fog változni akár csak a közeli jövőben is. Így Nóráéknak lépniük kellett.

Ördög Nóra
Forrás: 24.hu

Pár nappal ezelőtt végül aztán elkezdett mindenki tényként beszélni róla, hogy a kisbolt Balatonakarattya belső részéről el fog mozdulni és a strandhoz vezető út mellett lévő nagy parkolóba teszi át a székhelyét. Ez egyébként tökéletesen mutatja azt, hogy milyen nagy nyomás alatt volt a kisbolt az elmúlt időszakban a falu belső részén, ahova csak azért utaztak sokan akár 100 kilométert is, hogy megnézhessék Ördög Nórát, aki sok esetben saját maga szolgálta ki vendégeit. Kompromisszumot pedig nem volt lehetőségük kötni, hiába próbálták.

Kisbolt
Forrás: streetkitchen.hu

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás