Nagy veszélyt éreznek az amerikai légitársaságok

Megosztás

Az Egyesült Államok vezető légitársaságai tegnap azonnali beavatkozásra szólították fel az elnököt, Joe Bident, miután egyre közelebb van az 5G technológia bevezetésének időpontja a nagy légiforgalmú repülőterek közelében. A cégek vezérigazgatói komoly gazdasági károkat jósoltak. 10 légitársaság írt közösen levelet az elnöknek, amelyben kiemelték, hogy amint az 5G technológia elindul, komoly repülési korlátozásokra kell számítani az adott területeken, mivel nem tudni, hogy milyen módon zavarja az 5G jel a repülési technológiákat.

Leszállás
Forrás: trtworld.com

Így például szakértők attól tartanak, hogy az 5G jelektől a magasság mérése sem lesz annyira pontos, mint korábban. A légitársaságok kétségbeesett hangú levele úgy véli, hogy a korlátozásoknak nagyon súlyos hatása lesz és akár “meg is béníthatja a nemzetet”. Az egyeztetések a légitársaságok és a telekommunikációs cégek között folyamatosan zajlanak, de a határidők kezdenek lejárni. Például a repülőterek környékét érintő halasztások a Verizon vagy éppen az AT&T cége részéről pont ezen a héten járnak le.

Felszállás
Forrás: dw.com

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás