Újabb európai klub került milliárdos közel-keleti tulajdonba

Megosztás

Teljesen befejeződött az a folyamat, amelynek keretében 300 millió fontért a szaúdi állam megvásárolta az angol Newcastle United csapatát. A Premier League azután hagyta jóvá az egyezséget, hogy jogi garanciákat kapott arra, hogy a szaúdi állam nem fogja irányítani a csapat tevékenységét. Az alkuhoz a források 80%-át biztosító befektetési alap Szaúd-Arábia kormányától teljesen függetlenül fog működni. Legalábbis ezt állítják, hiszen a PIF nevet viselő befektetési alap elnöke a szaúdi koronaherceg, Mohammed bin Salman.

Newcastle
Forrás: nufc.co.uk

Ezzel pedig befejeződött Mike Ashley 14 éves tulajdonosi regnálása a Newcastle United csapatánál. És bár előzetesen többen arra számítottak, hogy a szurkolók nem fognak örülni a döntésnek, a csapat stadionjánál csütörtökön komoly tömeg gyűlt össze megünnepelni a szerződés nyélbeütését. Elég hosszú ideig vizsgálódott a Premier League és a tulajdonosok szövetsége, míg végül jóváhagyták az alkut. A szurkolók azért is örülnek az átvételnek, mert a PIF közel 250 milliárd fontnyi vagyont kezel, szóval bármilyen játékost megvásárolhat majd a csapatnak.

Newcastle United
Forrás: chroniclelive.co.uk

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás