Meghalt a megrázó 2015-ös erkélyomlás egyik túlélője

Megosztás

Még 2015-ben történt egy megrázó szerencsétlenség az Egyesült Államokban, amikor a Berkeley nevű város egyik épületében leomlott egy emelet és hat diák veszítette életét. A negyedik emeleti zuhanásnak volt több túlélője is, egy Aoife Beary nevű lány, aki most veszítette életét 6 évvel később, 27 éves korában. Az ír fővárosban, Dublinban kapott agyvérzést, ez okozta a halálát. Akkor megállapította egy vizsgálat, hogy egy olyan cég építette az erkélyt, amellyel szemben már korábban is voltak panaszok a munka minőségét illetően.

Berkeley
Forrás: wikipedia.com

A túlélő lány az elmúlt években komoly kampányt folytatott Kaliforniában azért, hogy megváltoztassák az engedélyezési eljárásokat az építőiparban, pont emiatt, hiszen a cég korábbi problémáiról sem tudtak a hatóságok. A hatalmas zuhanásban öt ír diák és egy barátjuk halt meg, miközben heten súlyos sérüléseket szenvedtek. Még 2015-ben sikerült az építést végző cégekkel peren kívül megegyezni az áldozatoknak és a sérülteknek, de a megegyezés részeként a pontos összegekről nem lehetett megtudni semmit.

Leomlott erkély
Forrás: bbc.com

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás