Elon Musk vagyonának 2%-a megoldhatná a világ éhezését

Megosztás

Az ENSZ Világélelmezési Programjának igazgatója szerint a világ néhány leggazdagabb embere egyetlen tollvonással megoldhatná a világon az éhezés problémáját, ráadásul ehhez mindössze vagyonuk egy aprócska részéről kellene csak lemondaniuk. A milliárdosoknak mindössze egyetlen egyszer kellene csak lemondaniuk egy kisebb összegről. David Beasley egy interjúban kiemelte, hogy Jeff Bezos és Elon Mesk, a világ két leggazdagabb embere egy számukra észre sem vehető összegről való lemondással milliók életét menthetné meg.

Beasley
Forrás: cnn.com

Gondoljunk bele, az igazgató elmondása szerint 6 milliárd dollár segítségével 42 millió olyan emberen lehetne segíteni, akik segítség nélkül valószínűleg meg fognak halni. És miután Elon Musk vagyona nagyjából 289 milliárd dollár, látható, hogy nem kellene túl sokról, maximum vagyonának 2%-áról lemondania. A történetben egyébként a legérdekesebb, hogy a pandémiás helyzet alatt a szupergazdagok vagyona közel duplájára nőtt. Ezzel párhuzamosan pedig újabb országokban ütötte fel a fejét az éhezés és az éhínség.

Éhezés
Forrás: trending.ng

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás