Újabb fejfájás a globális ellátási problémák miatt aggódóknak

Megosztás

A megszakadó és akadozó ellátási láncok miatt aggódó kereskedők, gyártók és szakértők most új dolog miatt vakarhatják a fejüket. A kínai vizeken közlekedő hajók mostantól el fognak tűnni a nyomkövető rendszerekből, azaz az ezeken a vizeken járó hajókról nem lehet majd semmilyen információt kapni. Emögött Kína azon törekvése áll, hogy megpróbálják a lehető legjobban távoltartani maguktól a külföldi figyelő szemeket. Hiszen a nagy hajókat általában a beépített AIS nevet viselő nyomkövető segítségével mindenki figyelhette a világon.

Kínai kikötő
Forrás: cnn.com

A szakértők azt vették észre, hogy a jelek száma elkezdett már október végén csökkeni a kínai vizeken. Ezek a jelek pozícióról, névről, útvonalról küldenek információt a partszakaszokon lévő állomásokra. Ha egy partmenti állomás nem elérhető, akkor műholdas kapcsolatra vált a jeladó. De a globális kereskedelem egyik legnagyobb szereplője esetén más lesz a helyzet. Az elmúlt három hétben a jelet küldő hajók száma 90%-kal csökkent köszönhetően egy érvénybe lépett kínai szabályozás szerint, vélik a szakemberek.

Kínai kikötő
Forrás: marineinsight.com

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás