Biden felelősségrevonást ígér a határőrök lovasrohama miatt

Megosztás

Az amerikai elnök, Joe Biden arról nyilatkozott nemrégiben, hogy “valakik meg fognak fizetni” azért, ami nemrégiben történt az amerikai-mexikói határon. Ugye többször írtunk már arról, hogy sok ezer ember gyűlt össze a Rio Grande folyó mexikói oldalán Texasnál, hogy megpróbáljanak bejutni az Államokba. Egy részüket elkezdték tranzitállomásokra szállítani, másokat haza is repítettek repülőgéppel, viszont még mindig sok ezren próbálkoznak minden nap átjutni az amerikai területre. Viszont nagyon kemény fellépéssel találkoznak.

Lovasroham
Forrás: npr.org

Mindenkit megráztak azok a felvételek, amelyek bejárták az internetet és a közösségi médiát, mert az látható rajtuk, hogy az amerikai határőrök lovakon ülve rontanak rá a bevándorlókra és tolják őket vissza a Rio Grande folyóba. A Del Rio városa mellett történt események után az amerikai hatóságok vizsgálatot is indítottak, maga Biden pedig azt mondta, hogy szörnyű volt látni, ahogy lovakkal akartak emberekre gázolni. És bár nem ért egyet a bevándorlók viselkedésével sem, szerinte nem lehet így bánni emberekkel.

Amerikai határőrök
Forrás: afp.com

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás