15 évig vadásztak rá, végül balesetben halt meg

Megosztás

Az a svéd művész, aki Mohamed próféta fejét egy kutya testére rajzolta fel, nemrégiben közúti balesetben elhunyt. A Lars Vilks nevet viselő művész azzal vált hírhedtté, hogy szabadon vállalta művét, amelyért rengeteg halálos fenyegetést is kapott. Svédország déli részén utazott éppen egy civil rendőrségi autóban, amikor kamionnal ütköztek. A jelenlegi adatok szerint nem volt idegenkezűségnek nyoma a balesetben, amelyben a művész mellett még két rendőrségi testőr is életét veszítette.

A grafikus
Forrás: timesofisrael.com

A grafika miatt Vilks annyira sok halálos fenyegetést kapott, hogy egy ideje már rendőrségi felügyelet alatt állt, annak ellenére, hogy a rajzot még 2007-ben publikálta. Ugye az iszlám szerint Mohamed prófétát ábrázolni istenkáromlás, ezért nagyon sokan követelték a művész halálát. Egy évvel azután készítette le a grafikát, hogy 2006-ban egy dán újság szintén publikált a prófétát ábrázoló rajzokat. Nem tudni, hogy mi okozta a balesetet, de az tény, hogy komoly tűz is fellobbant a karambol után, így rengeteg mentőcsapat érkezett a helyszínre.

Baleset
Forrás: reuters.com

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás