Egyedi applikációval segítenek az akcentussal beszélőknek

Megosztás

Néhány egyetemi diák az Egyesült Államokban különleges appot fejlesztett, miután egyik barátjuk története nagyon elszomorította őket. A barátjukat elbocsátották egy call centerből, miután kiderült, hogy hiába beszél több nyelven is nagyon jól és hiába profi abban, amiről tanácsokat és segítséget ad, az ügyfelek egyszerűen nem értik meg a szörnyű akcentusa miatt. Volt olyan ügyfél, aki egyenesen sértegetni kezdte azért, ahogy beszélt. Ekkor jött a három diák számára egy ötlet és startup céget is indítottak.

Akcentus
Forrás: languageadvantage.ca

A Sanas nevet viselő cég mesterséges intelligencia segítségével igyekszik az akcentus hatásait kiküszöbölni egy beszélgetésből valós időben. Ez azt jelenti, hogy egy fülöp-szigeteki ügyfélszolgálatos fog beszélni a telefon egyik végén, a másik oldalon viszont a Kansasban élő ügyfél úgy fogja hallani, mintha egy kansasi emberrel beszélne. Jelenleg még az elején tart a cég a projektnek, de a cél, hogy számtalan iparág és szektor számára készítsék fel az applikációt, tehát bárkinek az akcentusát képesek legyenek eltüntetni.

Az alapítók
Forrás: cnn.com

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás