Egy fiatal édesanya megmutatta a kivehető műfogsorát TikTokon, amitől felrobbant az internet

Megosztás

Egy négy gyermekes New York-i édesanya azzal vált híressé a TikTokon, hogy megmutatta, gyönyörű fehér fogsora nem igazi, hanem egy kipattintható műfogsor, ami 16000 dollárba került. Alicia 36 éves, és elmondása szerint a fogai a terhessége alatt szuvasodtak el, és mentek tökre.

A videóját már több mint egy millióan tekintették meg, és Alicia azt nyilatkozta, hogy nagyon sok sértő kommentet kapott, de ez mind lepereg róla, mert tudja, jó döntést hozott.

Az egyik videójában a hullámos barna hajú, igényesen kifestett nő, letörli a sminkjét, eltávolítja a műszempilláját, majd a legvégén kiveszi a fogsorát is. Ezután közelről megmutatja az ínyébe rögzített implantátumcsavarokat is.

Alicia elmondta, hogy az első terhességénél kezdődtek el a problémák, melyek a teljes fogatlansághoz vezettek. Mindössze 21 éves volt, és Katie nevű kislányát várta, amikor elmentek egy népszerű gyorsétterembe. A nő egy hamburgert rendelt, és ahogyan beleharapott, kitört egy szemfoga. Az eset teljesen váratlanul érte, és nagyon zavarba jött.

Elmondása szerint éppen csak összeházasodtak, és a férje egy tökéletes fogsorú lányt vett el, aki az első gyermekük születése után hirtelen elvesztette egy elülső fogát is.

Alicia több éven át kerülte a fogorvost egy gyermekkori trauma miatt, így nem kapott érdemi segítséget amikor elkezdődtek a problémák. Első terhessége alatt pedig tapasztalat hiányában nem úgy táplálkozott, ahogyan kellett volna. Ekkor ugyanis a szervezet értékes tápanyagokat von el az édesanyától, és az embriót táplálja. A kalcium hiánya volt a fő ok, ami fogai romlásához vezetett.


Megosztás